Héliumos gázpalack a lakásban?

A férjemmel megörököltünk egy új házat, ami a nagymamájáé volt. Régi módi ház, viszont úgy döntöttünk, hogy nem fogjuk eladni, hanem felújítjuk, és oda költözünk a gyerekekkel, hiszen a lakótelepi lakásnál még mindig sokkal jobb megoldás lesz.

Úgyhogy hatalmas munkával bele is vetettük magunkat. A tetőt egy az egyben felújítottuk, a falakat kívül belül átfestettük, akárcsak a kerítést is, hiszen a nagymama már jó ideje nem foglalkozott ezzel, hiszen nem volt se ereje, se pénze erre. Szóval volt munka bőven, de élveztük, mert egyrészt olcsóbban jöttünk ki még mindig, mintha saját lakást vásárolnánk, másrészt pedig az ember örömmel díszíti fel a jövőbeli lakását, ahol – ki tudja – talán egész hátralevő életét le fogja élni.

Szóval telt, múlt az idő, a ház pedig alakult, de sajnos első sorban csak kívülről. A kertet is elrendeztük, a fából készült garázson keletkezett réseket megjavíttattuk, és csak után jött a ház belseje. Szerencsére volt külön szoba a gyerekeknek, akiknek így, a panellakásunk után, nem kell egy szobában lenniük, mert elég gyakoriak voltak az összeveszések, főleg azért, mert egymás játékával játszottak. Így legalább lesz mindenkinek egy saját, privát kis tere, ahol tárolhatja a saját kis dolgait.

De lesz egy nagy közös tér is, a nappali, ahol esténként összeülhetünk társasjátékozni, tévézni vagy vendégeket fogadni, ha arról lesz szó.

Elkezdtük szanálni a nagymama régi bútorait, meg tárgyait, amikre nem tartottunk igényt. Kis zsákokban és kartondobozokban kivittük őket a házhoz tartozó kis sufniba, ahonnan majd megpróbáljuk elajándékozni őket szegényebb családoknak, mert egyébként hasznos dolgok ezek.

Viszont volt egy vicces döntésünk is, amit a gyerekek találtak ki. Állt ugyanis a nagyi konyhájában egy nagy gázpalack, ami bár régóta üresen éktelenkedett ott, régen nagyon hasznos volt, és szóda csapolásához használta.

Mi a férjemmel persze gondolkodás nélkül kidobtuk volna, hiszen a mai, modern lakástervezésben aligha képzelhető el egy olyan díszítőelem, mint egy gázpalack. Amikor már a férjem épp felemelte, hogy kivigye, a gyerek megkérdezték, hogy „van-e benne még olyan vicces gáz, amit a búcsúban szívtak.” Azt hitték, hogy hélium van benne, mert valóban, egy évvel korábban nyáron órákon át vissza-visszarángattak minket az egyik standhoz a helyi búcsúban, hogy kipróbálhassák megint, milyen, amikor megemelkedik a hangjuk.

Eléggé elfancsalodtak, amikor megtudták, hogy ebben nincs és soha nem is volt hélium.

De ekkor a férjem előállt az ötlettel: hallott ugyanis nemrégiben egyik ismerősétől egy gázcseretelepről, akik kiszállással cserélnek le palackokat. Gondolta, biztos megoldható, hogy héliummal feltöltsék a nagyi régi palackját.

És így is történt, felhívta őket, és egy nagyon kedves munkatárs elmondta, hogy van erre lehetőség. Megbeszéltünk egy időpontot, és valóban, arra ki is jöttek, és elvégezték a feltöltést.

A gyerekekkel közben átfestettük a palackot zöldre, ők pedig virágmintákkal díszítették ki, hogy az újonnan berendezett szobából ne tűnjön ki a gázpalack. Sőt, bátran mondhatom azt is, hogy kifejezetten jól mutat ott.

A gázcseretelep mentette meg azt a régi palackot, amiből most minden nap héliumot csapolnak a gyerkőcök, s azóta reggelenként többnyire arra ébredünk a férjemmel, hogy Micky egerek kiabálnak meg énekelnek a nappaliban.

Szóval néha jobb egy kicsit megállni, és elgondolkodni, hogy vajon érdemes-e kidobni valamit, ami látszólag ormótlan és nem is hasznos semmire sem. Azóta az a palack a kiszakíthatatlan része lett a lakásunknak.